MOBILINTERNET BLOG

Mobilinternetes szakmai blog.

A mobil keresés béna

2010.06.29. 10:31 Mobilis

A mobilban rejlő legnagyobb lehetőség – mármint üzletileg, mert más szempontok is vannak – a helyi keresés. Megnéztem, hogy állunk most ezzel. A naiv felhasználó bepötyögi három keresőbe, hogy “kávé”.

Bing

A keresők jelenlegi állapota szerint, a kávét kereső felhasználó egyelőre hoppon marad. Mivel az utóbbi napokban a Bing felkapott téma lett (mert az új iPhone lehetővé tette, hogy alapértelmezett kereső legyen), azzal kezdi a kis naiv. Először is elnavigált a Bing.com-ra, ahol az alábbi oldal fogadta.

Egyesek szerint ez szép, szerintem borzasztó, egyenesen 1994-et idézi, csak kéne egy-két animált gif, hogy teljes legyen a hatás. Ugye alul látható egy pötty, amit csak a sasszeműek fognak kiszúrni, különösen, hogy sikerült nagyjából 3 pixel méretű, fehér színű magyarázattal kiegészítenie a Microsoftnak. Jó, a Microsoftot sosem érdekelte a felhasználó, csak ha úgynevezett “üzleti”, mert az nem pofázhat, ha egyszer a főnök (vagy az unokaöccse, a rendszergazda) azt mondja, hogy használjon Internet Explorer 6-ot, akkor azt használ. Vagy azt, hogy ilyen hangyafasznyi betűket olvasgasson, akkor azt fog.

Tehát tegyük fel, hogy felfedezi, hogy a felirat szerint “No location set”, és van kb. 4 mm átmérőjű ujja, akkor rábök a feliratra. A Bing ügyesen megtalálja, hogy hol tartózkodik, néhány utcát téved, de annak végülis nincs nagy jelentősége. Ekkor a naivja bepötyögi a kávé karaktersort, és elindítja a keresést. Ez az eredmény:

Ehhez, ne feledjük, négy lépésre volt szükség, valószínűleg jól meg fogja fontolni, hogy legközelebb kipróbálja-e. Nem csodálom, hogy a Microsoft leállította a keresésért-pénzt kampányt, mert ez egyelőre az a kategória, amit még akkor sem használnék, ha fizetnének. Menetközben elfelejtette a tatozkódási helyet, amit a kezdőlapon még tudott. A többiről meg ne is beszéljünk.

Yahoo

A Yahoot több okból sem érdemes próbálgatni, egyrészt a keresője valójában a Bing, tehát ezek után eredményre nem érdemes számítani, másrészt az USA-ban talán még maradt némi felhasználója, de itthon teljesen ismeretlen. De hát a Yahoo-t is emlegetik, mint potenciális szereplőt ezen az új piacon, úgyhogy a naiv ügyfél beírta a címsorba, és várt.

Az eredmény nem is rossz, mi több, biztató. Ez is egy mobilra optimalizált oldal (az is-ből következően a Bing is az akart lenni), ahol az aktív, egyébként teljesen idióta, “Today” nevű fül alatti első elem egy keresésre szolgáló beviteli mező, úgyhogy ide is bepötyögi a felhasználó a kávé kifejezést. Lassan, de folyamatosan emelkedik egyébként a vérnyomása – annyit elárulhatok előre, hogy végül kávéra nem is lesz szüksége. A helyi keresést ugyanis elrejtették az eredményeket listázó oldal legaljára – de legalább ott van, az is valami.

Elsőre Palettville-i, Lemont-i, San Antonio kávéházak jelennek meg, telefonszámmal és útvonallekérő linkekkel. Kössz!

A legfelső link neve: változtatás, a naiv felhasználó nem fogja tudni, hogy itt lehet megkérni a keresőt, hogy kérje le a pozícióját, úgyhogy megy is tovább, de lekértem, és az eredmény 0 találat lett.

Google

No, ezek után nem mondanám, hogy öldöklő verseny van itt kialakulóban, úgyhogy naiv felhasználó az alapértelmezett kereső mezőbe is beírja, hogy kávé, ezeket a kéréseket a Google szolgálja ki (érthető, hogy a lehetőség ellenére miért nem cserélte le a felhasználó az alapértelmezett keresőt Bingre).

És akkor itt annyira felmegy a vérnyomása, hogy elégedetten lemond a kávéról, ha a naiv felhasználó nem 3G-n volt, vagy nem lépte még át a havi előfizetéshez járó korlátot, vagy korlátlan az előfizetése (olyan nincs), akkor ingyen sikerült feltornáztatnia a vérnyomását, és sokkal gyorsabban, mint egy kávéval, tehát mondhatni jól járt.

Ezért biztos örülni fog, hogy a Google a szokásos keresési eredményeket dobja ki, noha a keresési eredményeket listázó oldal szintén kifejezetten mobilra optimalizált. Naiv felhasználó itt 90% biztonsággal elakad, tapasztaltabb rókák viszont a “továbbiak” linkre kattintva eljut egy olyan oldalra, ahol – többek között – megjelenik egy ikon, aminek Map a felirata. Nyilván örömmel kattint rá, mire megnyílik a telefon térképalkalmazása, ahol kezdheti előről a bevitelt.

Akkor viszont van eredmény, nem is rossz. De mondom, ide naiv user nem fog eljutni.

Mindez úgy, hogy burjánzik a magyar interneten a kisvállalkozókat lehúzó aranyoldalak-szerű linkfarm műfaja, holott itt lenne egy igencsak jövedelmező piaci rés, ahova relative kis fejlesztéssel, akár mash-upokkal, a nagyok vállára támaszkodva be lehetne törni, és nagyot lehetne kaszálni.

Azt várhatjuk.

Majd öt év múlva születik egy uniós direktíva, barokkos körmondatokkal a lokalizált keresés kedvező, az egyenlőséget csökkentő társadalmi hatásairól, rá két évvel megjelennek a lehívható pályázati pénzek, és akkor egy év múlva hatalmas összegekből készülni fog néhány gyenge alibioldal, amit kutya se fog használni, de ahhoz elég lesz, hogy az ezer mérfölddel, valahol Középföldén élő bürokraták (burokraták) indokoltnak lássák a pályázati pénzek felhasználását, és elégedetten rányomjanak egy szép pöcsétet a papírokra.

Na, kedves olvasó, neked is felment a vérnyomásod kávé nélkül?

A bejegyzés trackback címe:

https://mobil-internet.blog.hu/api/trackback/id/tr182118044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása